udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Intézménymutató:
Bizerei Apátság
2005. július 19.
A korábbi évek kiemelkedő fontosságú leletei után, idén szintén bizakodóak a régészek Arad megyében, Szépfalu mellett, az 1183-ban alapított Bizerei Apátság helyszínén. Tavaly az apátság templomát sikerült kiásni. Megtalálták az apátság kerengőjét, és néhány melléképületet is. Az eddigi eredmények nemzetközi konferenciákon is elismerést vívtak ki. Főleg az itt talált, Európában egyedülálló mozaik keltett nagy érdeklődést. /(Lehoczky): Folynak az ásatások Szépfalu mellett. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 19./
lapozás: 1-1